Jelenleg Magyarország villamos energia felhasználásának 38%-át atomenergiával, és valamivel több, mint 8%-át alternatív energiával fedezzük. Még 2009-ben döntés született a Paksi Atomerőmű második ütemének, tehát Paks II megépítéséről. A mostani kormányzat, személy szerint Orbán Viktor is nagy híve lett az utóbbi időben az atomenergiának, így most is támogatást élvez a projekt. Ezt az is alátámasztja, hogy az ehhez kapcsolódó MVM projektcég 2012-ben jött létre, parlamenti döntés illetve kormányhatározat alapján.
Ez szerintem óriási hiba.
Paks II.
Szeretném leszögezni, hogy nincs különösebb problémám ezzel a technológiával, talán csak annyi, hogy kicsit elavult. Így Paksot sem állítanám le, ha rajtam múlna, hagynám, hogy a mostani erőmű kitöltse az idejét, tehát, hogy három reaktorblokk 2017-ben leálljon, illetve, hogy a negyedik 2032-ben kerüljön lekapcsolásra. (A három 2017-ben kifutó blokk továbbműködtetése is tervbe van véve, de ezeknél még nem történt meg az engedélyeztetés.)
Tehát, nekem kifejezetten a Paks II projekttel van bajom, mely új reaktorblokkok építését takarja. A legnagyobb gondom, hogy ez a fejlesztés nagyon drága. A szakemberek az építkezést, Paks II megépítését 3500 milliárd és 5000 milliárd forint közé teszik. Hangsúlyozom milliárdokról, és nem milliókról beszélünk.
Az is megjegyzendő, hogy Orbán Viktor is elismerte, hogy ennek az irdatlan összegnek az elköltése mellett az energiaárak, a villamos energia drágulása is várható ezzel összefüggésben! Ami önmagában is kicsit durva dolog, hiszen éjjel-nappal rezsicsökkentésről hallunk…
A Magyar Köztársaság 2013-as költségvetésének kiadási oldala 16.376.150 millió Ft volt. Kerekítve 16 ezer 376 milliárd forint. Tehát Hazánk egy éves teljes költségvetéséből 3-4 Paks kettőt építhetnénk! Persze, értem én, hogy nem egy év alatt költenénk el ezt az összeget, de ettől függetlenül, ez is érzékelteti, hogy milyen nagyságú pénzekről beszélünk.
És itt hoznék fel a költségekkel kapcsolatban két dolgot. Egyet belföldről, egyet külföldről. Egy, négyes metró. Ez így már önmagában fogalom, felesleges hosszan fejtegetni. Még mindig nincs kész, de már legalább a dupláját elköltöttük annak, ami tervbe volt véve. A második, az Olkiluoto-i atomerőmű. A finnek 2003-ban kezdték el az Olkiluoto-3 építését, melynek 2012-ben kellett volna üzembe állni, de még mindig nincs kész. Sőt, ez év februárjában volt a projekt befejezésének harmadik időpont-módosítása, mely szerint 2016-ra fog elkészülni! És „természetesen” sokkal többe kerül, mint tervezték…
De hagyjuk közvetlenül a költségeket, hiszen ez csak egy faktor. (Arra most nem szeretnék kitérni, hogy mennyire veszélyes egy urán alapú reaktor, engem most a kérdés gazdasági, energiapolitikai vetülete érdekel. Csernobilról és Fukusimáról, illetve a biztonsági kérdésekről majd külön érdemes értekezni.)
Alternatív Energia
A XXI. században az atomenergiának már igen komoly és fontos alternatívái vannak, a különböző megújuló energiaforrások kihasználásának formájában. Azt már leszögeztem, hogy nem igazán vagyok atomellenes, viszont, most egyértelművé szeretném tenni: alternatív energiapárti vagyok.
Talán a legnagyobb bajom Paks második ütemével, hogy elveszi hosszú évtizedekre azoknak az összegeknek a többszörösét, amit megújuló energiára költhetnénk. És, ha ez így lesz, hosszútávon elkötelezzük magunkat egy irányba, lemondva nagy lehetőségekről, a modernizáció, a nemzeti szuverenitás és az olcsó, környezetbarát energia lehetőségéről.
Ezt hadd fejtsem ki bővebben. Hiszen nem véletlenül választottam a bejegyzés címéül azt, amit. Meggyőződésem, hogy a megújuló energia Magyarország számára több területen igen fontos kitörési pontot jelenthetne! Mind gazdasági, mind egyéni, családi érdekeink azt kívánják, hogy ebbe az irányba menjünk.
Napelemek, napkollektorok, szélerőművek, vízerőművek, geotermikus, biogáz és biomassza erőművek fejlesztésével, telepítésével és gyártásával gazdaságilag óriásit léphetnénk előre. Nem csak saját energiagondjainkat, ellátásunkat oldhatnánk meg, de munkahelyeket is teremthetnénk, és olyan versenyképes termékekkel léphetnénk a világpiacra, melyeknek van jövője.
És az olcsó energia nem csak a háztartásoknak jó, hanem az iparnak is, más ágazatok versenyképességét is javítaná, újabb piaci, gazdasági lehetőségeket is jelentve.
Hazánk energiaellátása jelenleg óriási mértékben függ Oroszországtól. És ez baj. Ez nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai okokból is gond. Tőlük vesszük a kőolajat, a földgázt és az uránt is. Ezért is írtam azt, hogy a megújuló energia nagyobb függetlenséget is jelentene. (Zárójelben jegyezném meg, hogy most minden jel arra mutat, hogy Paks 2-t is az oroszokkal építtetnénk meg.)
Gondolom, kézenfekvő, hogy a napot, a szelet, és a föld mélyéből származó hőt (geotermikus energiát) nehéz egy másik országnak, bárkinek csak úgy elzárnia előlünk…
Ismerem jól az érveket, melyek a megújuló energiaforrások ellen szolnak. Csakhogy ezek az érvek általában már olyan elavultak, mint az urán alapú maghasadás… Hiszen a technológia folyamatosan fejlődik. Évről évre jobb, nagyobb hatásfokkal működnek a napelemek, szélerőművek stb. stb. A német gazdasági és technológiai minisztérium (Bundesministerium für Wirtschaft und Technologie) szerint a megújulók hatásfoka éves szinten 20%-kal növekszik!
Fontos kiemelni: nem egy alternatív energiaforrást kell használni, nem egy irányba kell menni. A kulcs a megújuló források kombinálása, megfelelő kombinációja. Így gazdaságos. Hiszen, amikor nincs nap, fúj a szél, és fordítva, és ha éppen egyik sincs – ez ritka, de játszunk el a gondolattal – ott a geotermia és a különböző bioerőművek.
Fel szokták hozni, néha például a szélerőművekkel kapcsolatban, hogy nem nyújtanak szép látványt. Ez ugyan nézőpont kérdése, de erre is van már több megoldás. És fontos, hogy kicsiben és nagyban kell párhuzamosan gondolkodni. Mind a szélerőművek, mind a napelemek jól elhelyezhetőek az épületeken, gyárakon, a városokban és vidéken egyaránt.
Németország tele van apró és nagy erőművekkel, erőműparkokkal egyaránt. Így el is jutottunk egy másik ide ehhez kapcsolódó kérdéshez.
Lehet-e atomenergia nélkül létezni? Lehet. Köztudott, hogy Németország 2022-ra lekapcsolja az összes atomerőművét. Ez a folyamat már igen nagy léptékben zajlik. Ezzel összefüggésben, 2010-ben arról döntöttek a németek, hogy 2020-ig a megújuló energiaforrások arányát 47% fölé viszik az „energia MIX-ben”. (Erről videó lejjebb.) És azóta ezt a tervet jócskán túlteljesítették! Várhatóan 2020-ra 60-65% fölé kerülnek…
De ne ragadjunk le a németeknél. Az átállás gőzerővel folyik szinte mindenhol a világban, a Briteknél, a skandináv országokban, Európa más országaiban, az Egyesült Államokban, Japánban… Például Brazíliában már azon gondolkoznak, mit kezdjenek a felesleges mennyiségű energiával…
Tehát, a világ változóban van. És mi vagy részesei leszünk ennek a változásnak, vagy az élére állunk saját régiónkban, és példát mutatva hasznot is húzunk belőle, vagy lemaradunk.
Ez csak rajtunk múlik. Paks bővítése egy lépés a rossz irányba. Ha erre megyünk, újra nagy lehetőségeket hagyunk ki! Olyan döntést hozva, mely nem csak a mi életünkre lesz komoly hatással, de gyermekeink, unokáink életét is meghatározza majd…