Először is, igen fontosnak tartom leszögezni, hogy az elmúlt 20 év politikai, állami vezetői közül számomra Orbán magasan a legszimpatikusabb. (Még akkor is, ha elsősorban az 1998 és 2002 közötti időszakot tartom etalonnak, és ma nem „mindenben” értek egyet a kormányzattal.)
Akkor is van itt valami, amit helyre kell tenni, mert úgy tűnik más nem nagyon vállalkozik erre a feladatra. Viszont mind a társadalom jó része, mind pedig az újságírók túlnyomó többsége nem érti, miről van szó – vagy nem akarják érteni.
Semmi baj nincs azzal, hogy liberális demokráciában élünk. (A gazdasági rendszert inkább ne keverjük bele – pedig lehetne –, hiszen óriási különbségek vannak a mai kapitalista rendszerünk, illetve németektől átvett – Ludwig Erhard kereszténydemokrata államférfitől származó – szociális piacgazdaság között! Amely az 1990-es alkotmánymódosításkor bekerült a régi alkotmányunkba, illetve a 2012. január 1-én életbe lépett alaptörvényünkben is szerepel.)
Hiszen a „liberális demokrácia” vagy a „liberális állam” modellje nem egyenlő egy liberális politikai ideológia egyeduralmával. Ez csak annyit jelent, hogy az évszázadok alatt – a régi idők rendszereihez képest – ma már egy liberális (ilyen értelemben: modern) politikai rendszerben élünk. (Már aki.)
De nem látom értelmét, hogy szakkönyvekből másoljak ide definíciókat. Sőt, most attól is eltekintenék, hogy magam tovább definiáljam ezt a fogalmat. Az érdekes ebben a témában inkább azt megnézni, arra vetni egy pillantást, hogy milyenek, melyek a nem „liberális demokráciák”.
Csak egy-egy példát kiragadva: biztos, hogy nem tartozik ebbe a körbe egy egypártrendszer, vagy egy diktátor által uralt ország, ahogy egyébként papíron egy monarchia sem…
Nem, én olyan baromságokat nem állítok, hogy a miniszterelnök úr király szeretne lenne… Két féle társadalmi csoport akart, vagy szeretett volna összefüggést látni, illetve láttatni a Szent Korona parlamentben való elhelyezése, és egyéb tényezők között. Ez a két társadalmi „réteg” azokat takarja, akik olyan szellemi szinten vannak, hogy ezt elhiszik, illetve azokból áll, akik saját érdekükből ezt el akarták hitetni. (Kicsit sokat dobálózok jómagam is a „proletár” kifejezéssel, így most ezt nem teszem, de a második csoportot egyértelműen azok a politikusok alkotják, akik ezzel kívánták az „Orbán fóbiát” erősíteni. Majd újra és újra erre a kártyára építettek, tettek fel mindent, program és jövőkép felvázolása helyett, elveszítve két választást…)
Nekem tényleg nincs Orbán fóbiám, viszont szeretem a tényeket. Ezért nem tudom megállni, hogy ne jegyezzem meg; hogy hülyén fest, hogy annak a pártnak a vezetője, miniszterelnöke, amely 2000-ben még a Liberális Internacionálé tagja volt, most retorikailag neki megy a „liberális államnak”, még akkor is, ha a politikai ideológiának, és ennek a fogalomnak ma már nem sok köze van egymáshoz…
És ha már ez így szóba került. Nagyon fontos kiemelni, hogy a liberális ideológia, eszme koronként, történelmi-politikai időszakonként mást és mást jelentett!
Elég, ha megnézzük például, hogy a „liberálisoknak” a történelem során milyen céljaik voltak, vannak. Semmiképpen sem szeretnék ebbe jobban belemenni, hiszen ez a téma nem hogy saját bejegyzést érdemelne, de egy könyvet is meg lehetne tölteni vele. Ha tárgyilagosak akarunk lenni tehát, mi gondunk lehetne azzal, hogy a feudalizmus megszűnt, vagy miért lenne baj, hogy a választásokon feleségeink, barátnőink, anyáink és lányaink is részt vegyenek?! Vagy miért lenne gond a hatalmi ágak szétválasztása? Csak kiragadva néhány példát régi korok liberális eszméiből…
(Persze, most kitérhetnénk arra, hogy az Egyesült Államokban a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás, illetve Európában a törvényhozó és végrehajtó hatalom kezd összeolvadni. De papíron akkor is, ezek szétválasztása az elmúlt századok viszonylag jól működő eredményei.)
Mást jelent ma liberálisnak lenni és mást jelentett száz vagy kétszáz éve. Ahogy óriási különbség van az akkori liberális gondolkodók nemzethez való viszonya és a mai álláspontok között. Amiből valószínűsíthetően származtatható, hogy a „liberális” ma szitokszó lett…
Tehát értem én, hogy miért került elő ez a téma, azt kevésbé, hogy miért ilyen formában. Pont ezért látom nagyjából értelmetlennek az ilyen kijelentéseket, szimpátiámtól és politikai hovatartozásomtól függetlenül. Konklúzióként levonható: felesleges támadni a „liberális állam” vagy a „liberális demokrácia” fogalmait csupán a jelző miatt, ahogy teljesen felesleges a védelmére kelni, csupán ugyanezért…
A fiatalabb generációk nem igazán ismeri Antall nevét, kevés könyv jelent meg róla, és kevés az 1990-es évek elejéről a digitális anyag is. Ma már a politika szinte minden apró mozzanata felkerül a világhálóra, videók, cikkek, blogbejegyzések rögzítik az eseményeket. Az egyik így, a másik úgy. Hazánk első szabadon választott miniszterelnökéről alig van valami a hálón. Ezért is könnyű visszaélni a munkásságával, kiforgatni szavait, mondatait, tetteit.
Kezdjük azzal, hogy szétválasztjuk Antall személyét a kormánya tagjaitól. Tegyük ezt azért, mert Dr. Antall József egy jól felkészült demokrata volt, komoly családi, politikai háttérrel. Egy olyan ember, aki 1956-ban is aktív volt, és aki tett azért, hogy a hit tovább éljen… A kormánya pedig egy középszerű, az akkori lehetőségeknek megfelelően összeállított amatőr politikusokból álló testület volt.
És így is tett. Volt tényleges nemzetpolitikája, kiállt a határon túli magyarokért. Támogatta őket politikailag és anyagilag is, ami addig példanélküli volt. Létrehozta a magyar állandó értekezletet, tartotta a szavát.
Van, aki azt mondja erre, hogy hülyének nézik a választókat. Én azért nem fogalmaznék ilyen erősen, nem mennék idáig, de ez akkor sincs rendben így. Én nem ezt várnám egy polgári, nemzeti, konzervatív kormánytól!
