Mint a címben is olvasható, vasárnap „Elnökválasztó Országos Gyűlést” tartott a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) Budapesten, amelyen meghívott vendégként én is ott jártam.

Elég rendhagyó volt, ezért gondoltam írok róla egy keveset.

Délelőtt 10 órakor a közösség elnökének beszámolójával és helyzetértékelésével kezdődött a rendezvény, dél körül ebéd szakította meg az ülést, majd kora délután az elnök (újra)választásával folytatódott, később alapszabály módosításokat hajtottak végre, szavaztak meg, és késő délután a kampányra való felkészüléssel zártak, melyen én már vendégként nem lehettem jelen…

Ami talán a legszembetűnőbb volt számomra, hogy sok volt a fiatal. Ahhoz képest mindenképpen, hogy mennyire apolitikusak a magyar fiatalok az utóbbi években. Igaz, hogy nem járok rendszeresen pártok kongresszusaira, de a Fidesz és az MSZP nagygyűlései, tisztújításai eddig inkább nyugdíjas összejövetelekre hasonlítottak ehhez a vasárnapihoz képest…

Mint megtudtam, néhány héttel ezelőtt tartottak már egy Országos Gyűlést, melynek keretében hivatalosan is döntöttek az önálló irányvonalról, az önálló indulásról a 2014-es választásokon. És majd még lesz a következő hetekben egy újabb rendezvényük is, ahol elnökségi tagokat, illetve egyéb tisztségviselőket fognak választani. Ezzel zárul majd országos szinten a szervezet tisztújító folyamata. Az elnököt, Makay Zsoltot egyébként több mint 96%-os többséggel választották újra. (Amit az elején én egy kicsit sokalltam is, de végül is hat hónappal a választások előtt jobb az egység, mint a széthúzás…)

De talán nem ez a lényeg. Azért kezdtem, írni erről, mert tetszett, amit hallottam, és érdekes, mondhatni jó volt a hangulat az egybegyűltek között.

A JESZ elnöke igen hosszan beszélt, itt most ebből a jegyzeteim alapján fogok néhány gondolatot idézni:

„A következő hónapokban mindenki számára kinyitjuk az ajtót, aki az Új Polgári Magyarország programot támogatni tudja, és annak megvalósításáért tenni is hajlandó.”

„A jelenlegi, 23 éve regnáló politikai elit egy dologban igen egységes, abban, hogy új politikai szereplő ne erősödhessen meg a magyar politikai palettán, ezért hitet és kitartást kérek a küldöttektől, tagjainktól.”

„Hazánknak nincs igazi külpolitikája, ami hatalmas nagy hiba, nincs előttünk olyan közös jövőkép, amelyért dolgozva egy irányba mehetne a magyarság, hogy közösen sikeresek lehessünk.”

„A trendeket saját hazánk számára kell kihasználnunk, élve a lehetőségekkel, és nem szembe menni azokkal…”

„Aki hisz magában, családjában, a közösségben és nemzetében, az sikerre tudja vinni azt, amit elhatározott.”

„A választások után egy új, polgári jobbközép pártnak hatalmas tér fog nyílni.”

Elmondta azt is, nem érdemes a jelenlegi politikai elittel egyezkedni, önállóan kell megmérettetni a 2014-es választásokon, és utána elindítani az országot a változás útján…

Külön érdekesnek találtam egyébként a „kultúrnacionalizmus” kifejezés többszöri emlegetését, amely nem valami furcsa magyarkodó eszme, hanem a klebelsbergi nemzetfelemelő politikai összefoglaló megnevezése. Melynek lényege, az, hogy csak művelt és tenni akaró, célokkal rendelkező nemzet lehet sikeres, lehet nagy.

A programjukról csak egy rövidebb összefoglaló van a szervezet honlapján, de a gyűlésen elhangzott, hogy a jóváhagyott dokumentum, az „Új Polgári Magyarország” 2014-es választási program nyomtatás alatt van, és a szünetekben folytatott beszélgetésekből azt is megtudtam, hogy azt december közepéig be is fogják mutatni, illetve egészében és kivonatos formában is publikálni fogják. (Egyébként ugyancsak a jesz.hu oldalon van egy „NO REZSI” Program is, mely állítólag szintén bekerült a választási programjukba, ez egyébként a kicsit furcsa elnevezése ellenére – vagy talán pont azért –, az alternatív energia támogatásról, az arra való átállásról szól.)

20131110_121238_560.jpg

Egyébként ez egy sajtó számára zárt esemény volt, így nem hagytak fényképezni, de a végén az újra választott elnök (Makay Zsolt), és a nemsokára újra megmérettetés előtt álló elnökhelyettes (Horváth István) megengedett egy fotót…

Azon gondolkoztam hazafelé, hogy vajon mennyi elszántságra van szükségük ezeknek az embereknek ahhoz, hogy tényleg változtatni tudjanak a magyar politikán… És persze az is eszembe jutott, hogy milyen jó lenne, ha nem csak a két polgárháborús oldal között lehetne tényleg választani 2014-ben. Miután magam is relatív fiatal vagyok, és régebb óta várok egy politikai erőre, amely talán behozza a politikai rendszerünkbe az új nemzedéket, így én annak alapján amit láttam és olvastam tőlük, bizakodó vagyok. És miután már jó pár éve apa is vagyok, arra gondoltam, hogy milyen jó lenne az Orbán mellett állók és az Orbánt gyűlölők között egy harmadik oldal is, egy olyan fiatal politikusok által dominált párt, amely nem Orbánnal vagy Orbán ellen van, hanem a gyerekeink mellett, gyerekeinkkel…

A következő hónapokban meglátjuk, hogy a JESZ-nek sikerül-e. Decemberben bemutatják a programjukat, január 15-ig pedig lezárul a 106 egyéni képviselőjelölt véglegesítése. Utána már csak a munkájukon fog múlni, esetleg azon, hogy néhányan még csatlakoznak-e hozzájuk, illetve a végeredmény tekintetében, pedig természetesen rajtunk választókon, hogy akarunk-e változást!

A mostani bejegyzésemet Makay Zsolt szavaival zárnám: „Kevés munkával nem lehet nagy eredményeket elérni”

 

Címkék: Magyarország Demokrácia Pártok Választás JESZ Konzervatív Új Nemzedék

A bejegyzés trackback címe:

https://konszolidalo.blog.hu/api/trackback/id/tr595629264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása